Eszterlánc Óvodánk mind a négy csoportjában febr.19-én délelőtt került sor a télbúcsúztató, tavaszváró farsangi mulatságra. Éveken át a családok bevonásával, nagyszabású rendezvénynek számító farsangjaink voltak, melynek a Bocskai Iskola Polgári úti Tagintézménye adott helyet a hatalmas tornatermében. A megszokott és nagyon várt mulatság fénypontja a mindenkori nagycsoportosok télbúcsúztató műsora, a felnőtt dolgozók meglepetés tánca, s a tombolasorsolás volt. Szép példája volt ez a családokkal történő együtt gondolkodásnak, a vidám együttlétnek, kapcsolattartásnak, s a bevételekből adódó óvodai eszköztár fejlesztésének.

Sajnálatos módon a covid járvány megtörte e szép hagyományunkat. Idén szűk körben, egy délelőttre szervezve, csoportonként alakítottuk farsangi programjainkat. Előzetesen gyermekeink eddigi ismereteit új élményekkel, tapasztalatokkal bővítettük a témakörben. A szülők tájékoztatását követően minden családban lelkes készülődés előzte meg a jelmezek készítését, kölcsönzését. Aznap a szülők csoportonként beadták gyermekeik jelmezeit, majd tízóraizást követően segítettük a gyermekek áhított jelmezeibe történő beöltözést. Természetesen mi felnőttek is éltünk a jelmezbe öltözés lehetőségével, gyermekeink nagy örömére.

Minden csoportban az óvodapedagógusok elképzeléseinek megfelelően, az életkori sajátosságokat figyelembe véve zajlottak a vidám programok: volt finom fánk sütés, csoportonkénti s egyéni fényképezkedés, minden csoportban jelmezes felvonulás, táncos mulatság, a várva várt tombolasorsolás sem maradhatott el. Változatos játékok sora, s a szülői közösség által felajánlott finomságok emelte az ünnepség hangulatát.  A sajátos körülmények ellenére bensőségesen vidám, hangulatos délelőttel búcsúztattuk a telet. Fotóinkkal, felvételeinkkel igyekeztünk bepillantást nyújtani s némiképp kárpótolni a szülőket a farsangi programról, amelyen sajnálatos módon, a járványügyi szabályokat betartva, idén nem vehettek részt. Bízunk benne, az elkövetkezendő évben visszatérhetünk óvodánk eddigi hagyományaihoz.

 

 

Daróczi Antalné

szakv.óvodapedagógus