2021. október 20-án került megrendezésre az Őszi játszónap a Gesztenyevirág Székhelyintézményben. A játszónap megnyitása Illésné Puskás Evelin néptáncpedagógus vezetésével történt, aki közös játékra hívta a gyerekeket, szülőket és az óvoda dolgozót egyaránt. Ezt követően Muzsikás Péter előadását tekinthették meg a résztvevők, aki felejthetetlen és vidám pillanatokat biztosított kicsiknek és nagyoknak. A gyümölcsök, zöldségek és egészséges finomságok elfogyasztása után versenyjátékokon, ügyességi játékokon vehettek részt a gyerekek. Gulyás Attila muzeológus a kukorica darálást mutatta be régi időkben használt eszközzel az érdeklődőknek, melyet ki is próbálhattak a gyerekek. Lehetőség volt még kukoricacsutka baba, valamint kukoricacsutka kút készítésére is Dér Mária irányításával. Az őszi termésekből készült alkotások kiállítása a héten már megtekinthető volt. A program zárásaként, azok a gyerekek és családok, akik alkotással készültek, egy emléklappal és egy apró ajándékkal gazdagodtak.