Gyermeknap alkalmából óvodánk dolgozói délelőtti programot szervezett, az óvodába járó gyerekek részére. A délelőtt folyamán négy helyszínen volt játékra lehetőség.

Az első helyszínen rendőrautót, és -motort nézhettek meg a gyerekek. Illetve a Kresz pályán kipróbálhatták a biztonságos közlekedést, különböző eszközökkel (kerékpár, tricikli, bobokár, gokart, roller, futóbicikli).

A második helyszínen a vízről gyarapíthatták tudásukat. Buborékot fújhattak, horgászhattak.

A harmadik helyszínen a tűzoltók mutatták be, a munkájukhoz szükséges eszközeiket. Majd egy tornaszerekből összeállított ügyességi pályán mehettek végig a gyerekek.

A negyedik helyszínen két ugrálóvárat próbálhattak ki az óvodások.

Az élményekkel teli napot Kinder szelet elfogyasztásával zártuk.