Hagyományainkhoz híven idén október 14-én csütörtökön délelőtt került megrendezésre munkaközösségünk vezetője Kelemenné Ilyés Judit irányításával és szervezésével az Őszi játszónapunk, mely idén a madarak témában zajlott.

Erre az alkalomra óvodánk előterében a témához illő kiállítást szerveztünk gyermekeink munkáiból!

Óvodánk tornaszobájában gyűltek össze a csoportjaink, ahol tagintézmény vezetőnk Nagy Jánosné Edit néni köszöntött bennünket, találós kérdésekkel vezette rá gyermekeinket a mai délelőttünk témájára. Kihirdette a papírgyűjtő verseny eredményeit, kiosztotta az okleveleket és átadta a vándorserleget a nyertes Csillagfény csoportnak!

Ezt követően egy kis reggeli mozgásos mulatságon vehettünk részt, Dér Marcsi vezetésével. A Kacsatánc annyira elnyerte gyermekeink tetszését, hogy többször el is jártuk azt!

A délelőttünk fénypontja a Földön Szárnyakon – madár show volt.  Ebesről érkezett hozzánk Imre István, aki 5 madarat hozott óvodánkba. Mutatványaikkal gyerekeket és a felnőtteket is levettek a lábukról! A legkisebb „sztárvendégünk” Törpike volt a törpe kuvik, akiről rengeteg hasznos és új információval lehettünk gazdagabbak. Törpike közkedvelt kismadár volt, így közös fotó is készült a bátor gyerekekkel és Törpikével. Ellátogatott hozzánk még Jenő a vándorsólyom, Marci az ara papagáj és Henrietta a harris héja is. A legnagyobb szájú vendégünk Ernő volt a beszélő Jákó papagáj. Ernő eleinte félt, majd szerencsére megeredt a nyelve, így hallhattuk, ahogyan utánozza a cicát, autóriasztót, medvét és volt szerencsénk hallani a flörtölését, fütyülgetését is!

Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, így volt lehetőségünk az udvaron folytatni az őszi játszónapunk további programjait. Forgószínpad szerűen négy állomáson vettek részt a gyermekek.

Az első helyszínnél madarakat kellett először kép, majd hang után felismerni. Kipróbálhatták a kukoricamorzsolást a gyerekek a téli madáretetéshez készülően.

A második helyszínnél vendégünk volt a „150. galamb és kisállat tenyésztő egyesülettől” Kovács Miklós, Girus Sándor, Kutasi Lajos, Szóláth István, Sónyák Zsolt, akik különböző galambokat mutattak be gyermekeinknek, gazdagítva velük is a madarakról szerzett ismereteiket. Szeretettel beszéltek életmódjukról, gondozásukról, és türelemmel válaszolták meg a gyerekek sok-sok kérdéseit. Egy Lili nevű törpenyuszit is elhoztak, aki nagy kedvence lett, örömmel simogatták, etetgették.

A harmadik helyszínen Dér Marcsi foglalkoztatója volt, ahol találós kérdésekkel eleveníthették fel tudásukat gyermekeink, madártollakat nézhettek meg és azonosíthatták azokat a madarak képeivel, madarak képét rakhatták ki puzzle darabokból és lopótökből madáretetőt készíthettek.

Az utolsó helyszínen szintén a téli madáretetésre készülve napraforgó fejeket üthettek ki, különböző magokat válogathattak, közben őszi mondókákat, verseket, dalokat elevenítettünk fel.

A remek hangulatban telt délelőttön sok új élménnyel, ismerettel gazdagodtak gyermekeink.

 

                                                                                                          Dombi-Sólyom Dóra

                                                                                                          Óvodapedagógus